FestWork
Egyesült Királyság
Vágó András
Alapjáraton sokan félreértelmezik azt, hogy ha kimegy az ember Nagy-Britanniába fesztiválra dolgozni, akkor az egyenlő lesz az önfeledt szórakozással. Ez nem így van. Ahhoz, hogy te ott jól érezd magad, igen is meg kell dolgozni érte. Munka meg nem épp a legjobb körülmények között zajlik. Alapjáraton a gyenge lelkületűeket már önmagában a szemétszedés gondolata el tudja tántorítani. Az angol időjárás nyáron nem nevezhető melegnek, éjjel kell a több rétegű ruhaviselet (az esőről ne is beszéljünk). És még ott az a tény is, hogy heteken keresztül az ember egy sátorban él, több honfitársával „összezárva” és így járkálnak helyszínről helyszínre. Viszont a munka mellett szól az is, hogy olyan pénzt kereshetsz ezzel rövid időn belül, amiről Magyarországon az ember csak álmodni mer fiatalon. Hogy ezt a pénzt meg is kapd, odaadóan kell dolgozni, elvállalni minél több napot, egy nap lógás nem igazán éri meg, mert forintban átszámolva azzal is akár 20 ezer Ft-tól elbukhat a személy. Szemétszedésnek a jó oldala is megvan: nem gondolná senki, hogy olykor egy fesztiválon milyen kincseket hagynak hátra az emberek, ami nekik már nem érték vagy csak szimplán elfelejtették azokat (nem csak talált pénzről beszélek). Szabadidődben a külföldi munkáltató nem nagyon szól bele, hogy mit csinálsz, viszont mértékkel űzd, amit szeretnél, hogy másnap ugyanúgy munkába tudj állni. A 3 legfontosabb dolog, ami talán az egész kint létet meghatározza: a koncertek, a jó társaság, és maga a tudat, hogy egy új országot és annak kultúráját ismerheted meg. Olyan koncerteken vehet részt az ember, ráadásul ingyen és bérmentve, amiket nem biztos, hogy élete során otthon láthatna (így volt lehetőségem pl. nekem látni az alábbiakat: Blink 182, Metallica, Red Hot Chilli Peppers, Missy Elliott, Tom Jones és csak sorolhatnám tovább). Társaság is fontos szerepet vállal: ha egymást segítitek magyarok, akkor úgy közösen tudtuk előre haladni. Mivel én már több szezont megéltem kint, elég sok helyet megjártam (köztük Skóciát is), sok embert megismertem, külföldi kapcsolatokra tettem szert. Idén nem is gondoltam volna, de végre sikerült eljutnom az Atlanti-óceánhoz. Azt meg végképp nem gondoltam volna, hogy szörfözni is megtanulok. Ilyen tökéletes lezárást egy külföldi kalandnak el se tudtam képzelni. Azok a kellemetlenségek, amik valaha kint értek (legyen szó pl. félreszervezésről), eltörpülnek amellett, amit ott kint ténylegesen szereztem: rengeteg tapasztalatot és élményt.
Röviden, tömören, kint dolgozni fesztiválokon egyszerre embert próbáltató és nagyon szórakoztató is. Meg kell teremteni a kettő között a hangsúlyt és akkor semmi váratlan meglepetés nem érheti az embert.


Copyright
© HR Direkt Kft.
Minden jog fenntartva!

Engedélyszám:
BP/0701/5022-1/2016-1024


"FESTIWORK" is a trading name for CERCS Ltd.